Ország és nyelv választó
Jelen vagyunk az ország régióiban

Jelen vagyunk az ország régióiban

Sokan azt gondolják, egyrészt, hogy az autókölcsönzés luxus, másrészt olyan előítélet is él bennük, hogy gépkocsit csak a fővárosban lehet bérelni, és ezzel a „luxussal” pedig csupán azok élhetnek, akik dúsgazdagok! Ezeket a furcsa előítéleteket azonban már ideje lerombolni.
Egyrészt azért, mert az autókölcsönzés Magyarországon is már régen, nem a gazdag emberek kiváltsága, és nem csak Budapesten, hanem hazánk több nagyvárosában is bármikor elérhető.
A Budget Autókölcsönző például Budapesten kívül még hat megyeszékhelyen, azaz Magyarország nagyvárosában is működik, így mondhatjuk, hogy gyakorlatilag az ország minden régióját lefedi. Ha önnek ugyanis Debrecenben, vagy éppen ehhez a városhoz közel van szüksége bérautóra, akkor természetesen nem kell budapesti irodában keresni a megoldást. Ha Győrben, Kecskeméten, vagy lent délen, Pécsett, esetleg Szombathelyen van igény bármilyen gépkocsi kölcsönzésére, ott helyben is megoldható az iroda, és az autót szintén a helyi Budget Autókölcsönzőben veheti át. Nem kell tehát attól tartani, hogy lakóhelyéhez túl távol kell mennie ahhoz, hogy bérutóhoz jusson!
Valamennyi magyarországi Budget irodánkban szakszerű és udvarias kiszolgálásban lehet részük, és egyformán széles skálán mozog a bérelhető személyautók – alap és akár luxus felszereltséggel egyaránt száma –, valamint személyszállításra igényelhető kisbusz, teherszállításra pedig kisteherautó. Szükség esetén pedig kiegészítőket is igényelhetnek, például gyermekülést, és GPS navigációt is, de aki szívesebben vezetne gázolajjal üzemelő autót, ezt is jelezheti a kölcsönzés előtt. Valamennyi városban minden hétköznap felkereshetik munkaidőben a Budget Autókölcsönző irodáját, ahol készséggel rendelkezésre állnak munkatársaink, és minden tekintetben igyekeznek az önök kedvében járni.