|
Autóbérlés Budapest, Magyarország
Ha ön cégvezető, számos olyan üzleti megbeszélés jöhet közbe, amit nem tervezett előre, de gazdasági megfontolásból mégis fontos önnek a részvétel, akkor a legjobb, ha legcélszerűbb megoldást, a bérutót választja. Miért ajánljuk önnek, hogy ebben az esetben a Budget Autókölcsönzőt keresse? Ennek a kedvezményeken túl, még egy egyszerű oka van: ha bérautóval jut el az öntől távol eső tárgyalás helyszínére, legalább Budapestig nem szükséges a volán mögött ülnie, hanem kényelmesen vonattal, vagy akár – ha erre mód van – repülővel érkezik, majd felkeresi a budapesti Budget Autókölcsönző irodáját, és kibérel egy nagyszerű személyautót, amivel aztán biztonságosan megérkezik üzleti tárgyalására.
Budget irodánkat megtalálja a Liszt Ferenc Repülőtéren, a Terminál 1 és 2-ben, ahol minden nap, még hétvégeken is, reggel 8 órától este 8-ig, azaz 20 óráig készségesen a rendelkezésére állnak munkatársaink. (Ünnepi nyitva tartásunkról kérjen külön tájékoztatót!). Ha nem közvetlenül a repülőtéren dönt úgy, hogy szüksége lenne egy megfelelő bérautóra, akkor sem veszített semmit, mert a Budget Autókölcsönző irodáját Budán is megtalálja a Hotel Mercure-ban, amely a Krisztina körút 41-43. szám alatt érhető el. Hétköznapi nyitva tartása megegyezik a repülőtéri irodáéval, és hétvégéken is várják az ügyfeleket, de ez esetben reggel 8-tól 18 óráig tartanak nyitva.
Természetesen, nem csak Budapesten vehetők igénybe szolgáltatásaink, hanem az ország valamennyi régiójában, több megyeszékhelyeken is működtetünk Budget Autókölcsönzőt. Ha arrafelé van üzleti tárgyalása, vagy szívesen ismerkedne hazánk csodálatosan szép tájaival, keresse fel bármikor Debrecen, Győr, Kecskemét, Szombathely, Pécs és Székesfehérvár városában található Budget Autókölcsönzőnket! Mindenütt azonos feltételekkel bérelhet gépkocsit, kisbuszt vagy akár kisteherautót, és mindenütt természetesen egyformán magas színvonalú kiszolgálásra számíthat.
|